bmenu1     fb1    insta1  

Salzburg Land 2016

Japán bringatúránk miatt 2016 június elején iktattuk be a szokásos egyhetes mászást, melynek idén Ausztria Salzburgtartománya adott otthon. Több kisebb út mellett megmásztunk a Hochkönig csúcsot, természetesen a Königsjodler Klettersteigen keresztül.

ausztria

 Gyalogtúrák és klettersteig mászás Salzburg tartományban

Ebben az évben eléggé sebtében sikerült összeállítani a mászást, ennek ellenére gyorsan összejött egy autónyi ember az útra. Fő célunk az volt, hogy néhány ráhangolódó út után megmásszuk a Hochköniget. Az első nap a Loser csúcsát ostromoltuk a Sissiről elnevezett úton, itt Nóri esett egy hatalmasat. Másnap a Postalmklam szurdoktúráját jártuk végig. Harmadik napra írtak jó időt, ide terveztük be a Königsjodlert, melyet sikerrel teljesítettünk. Utolsó nap látogatást tettünk még Hallstattban, megmásztuk az azóta erdőtűz miatt megrongálódott, a város fölé magasodó klettert is.


 Klettersteigek Salzburg Land-ban

  • Túra időpontja: 2016. július 1-6.
  • Meghódított hegycsúcs: Hochkönig (2875 m)
  • Résztvevők: Bodó Aliz, Halmos Tamás, Kovács Nóri, Gyűrűs Boldizsár, Puskás Zoltán, Szili Betti

FÉNYKÉPALBUM


 

Programok 

  • Postalmklamm szurdoktúra (500 m hosszú, 300 m szint, 3 óra, nehézség D) falrajz, részletek
  • Loser- csúcs (magasság: 1837 m, úthossz: 200 m, szint 450 m, 3 óra, nehézség D) falrajz, részletek
  • Königsjodler (2875 m, úthossz 750 m, szint 1750 m, 9-12 óra, nehézség D) falrajz, részletek
  • Echerwand Klettersteig (1368 m, úthossz 350 m, szint 250 m, 1 óra, nehézség D) falrajz, részletek

 

Aliz első találkozása egy komolyabb úttal (Sissi Klettersteig, Loser)

A Königsjodler sziklataréjain

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2021 Hegyi túrák a Nagyvilágban

Keresés

Hegyi logo2

Tovább a bringás oldalra

logo1

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.