bmenu1     fb1    insta1  

2021 nyarára ismét nagyra törő terveink voltak. Miután az elmúlt években sikeresen feljutottunk az Alpok két legmagasabb csúcsára, úgy gondoltuk folytatjuk ezt a "szép hagyományt", s megpróbálkozunk a harmadik legmagasabbal, a 4545 m magas Dom-mal. A Mischabel-csoport legmagasabb csúcsát a Vispa-völgyéből szokták mászni, ezen a környéken már évről évre rendszeresen megfordultunk. Így ismerősként érkeztünk meg augusztus végén Randa falucskába, ahonnan elkezdtük a 3 napos alpesi stílusú expedíciónkat.

Switzerland

A 2021 nyarára tervezett nyári nagycsapatos túránk helyszínéül Ausztria legnyugatibb tartományát választottuk. A szomszédos Tirolban az elmúlt évek során sokat kalandoztunk, de Vorarlberg Svájccal határos csúcsai eddig még kimaradtak a repertoárunkból. Végül a nagyobb csapat nem jött össze, de az időjárás végig velünk volt, így hibátlanul teljesítettük az előzetesen elkészített túratervünket.

ausztria Switzerland

Mindössze 1 nappal a sikeres Weissmies mászás után már Zermattban voltunk. Kellett volna egy pihenőnap ezt mindketten tudtuk, de az időjárási ablak nyitva volt, másnapra ideális mászóidőt ígértek, a szabadságunk vége pedig vészesen közelgett, így úgy döntöttünk teszünk egy próbát. Sajnos nem koronázta siker vállalkozásunkat 4150 méterig jutottunk.

Switzerland

2020 augusztusában az szokásos egyhetes csapatos mászás után Alizzal kettesben vágtunk neki a svájci négyezresek világának. Úgy terveztük, hogy akklimatizációs célból megmásszuk a Weissmiest, majd innen megyünk tovább a Matterhornra. A mászás sikeres volt, de sajnos nagyon sok energiát felemésztett, így a Matterhornra már nem maradt elég kraft bennünk.

Switzerland

Amíg 2017-ben felfedeztük az Ötz-völgyét, addig három évvel később ismét visszahúzott a szívünk Tirolba. Idén a Ziller-völgyében kezdtünk, s csak a túra utolsó két túráján látogatunk vissza az Ötztal környékére és Imstbe. Fantasztikusan jó időnk volt, így nem nagyon kellett újratervezni az út során.

ausztria

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2021 Hegyi túrák a Nagyvilágban

Keresés

Hegyi logo2

Tovább a bringás oldalra

logo1

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.