Négy napos tavaszi túra a Velebitben

Az emberek többsége - köztük én is - képes a világ túlsó végére elutazni, hogy csodálatos tengerparti útszakaszokon bringázzon. A hosszú évek alatt viszont rá kellett jönnöm, hogy az egyik legszebb tengerpart éppen az amelyik legközelebb esik hozzánk. Budapestről Senj városa kereken 500 kilométer, alig öt órai autózással elérhető. Mint távban, mint időben ez van a legközelebb. S leérve rögtön a leglátványosabb, sziklás, vad partszakaszok tárulnak elénk, apró mélykék öblökkel és a szigetek hófehér sziklás oldalaival. Az évek során megjártam már Crest, Losinjt, Krk-et, Rab-ot, Pag-ot, Dugi Otok-ot, de folyton-folyvást visszatérésre csábít ez a vidék. 2019 áprilisában, feleségemmel, Diával kettesben vágtunk neki a Velebit néptelen útjainak meghódításának, majd pedig Rab és Krk szigetén kalandoztunk.

Általános információk a túráról (útvonal, táv, szintemelkedés, térképek, fotók)

2019. április 19-22.

Négynapos hegyvidéki túra a Velebitben

(és környékén)

2019. április 19. 

1. nap 

Senj - Sveti Juraj - Oltari - Babic Sica - Zavizan-menedékház - Careva kuca - Alan menedékház - Stinica
 

Előző nap az esti órákban érkeztünk meg, így ma reggel már frissen és kipihenten vághattunk neki a bringázásnak. Csodálatos napos idő köszöntött ránk, s szerencsénkre az egész túra idejére hasonlót ígértek, így abszolút optimális körülmények között kezdthettük meg a tekerést. Nyolc kilométert tettünk meg a tengerparttal párhuzamosan futó "magistrala"-n dél felé. Azért nem írom, hogy a tengerparton, mert a sziklás, meredek oldalban kanyargó hibátlan aszfaltcsík rendre felkaptat a szinte függőleges falú sziklák oldalak fölé, néha 2-300 méter magasban, s csak apró kis leágazások jelzik az apró öblökben megbúvó falvakat. A Velebit 1600 méter magas koronája két lendülettel magasodik a környező szigetvilág 3-400 méteres csúcsai fölé. A parttól egy 5-600 méteres sziklás vonulat látható, csak egy kicsit távolabbról tűnnek fel az ezek fölé magasodó, áprilisban még gyakran havas főcsúcsok.

Első kilométerek a magistrale-n! Várnak ránk a hegyek!

Sveti Juraj falucskánál elhagytuk a magistralat, s megkaptuk a kaptatót irányukba. Első lendülettel Oltari falucskáig mentünk fel a néptelen, ám jó minőségű mellékúton, majd megkezdtük a nemzeti park irányába kanyargó mellékutat. Itt ezer méter környékén még épphogycsak rügyezésnek indultaka fák ezen a szép napos tavaszi délelőttön, s csak a napfény biztosította a melegséget, a levegő még hűvös volt.

Ebédre a Babics Sica menedékházat értük el 1290 méteren. Napi teljesítményünk még csak 33 km volt, de a tervezett szint felén már túlvoltunk. Ekkor még nem is tudtuk, hogy nem az emelkedők fogják a legnagyobb kihívást jelenteni számunkra. A túra java még csak most következett. Alig több, mint egy hónapja, március  15-én túrázócsapatommal is jártam fenn a Velebit csúcsai között, ekkor még senkivel nem találkoztunk az itt töltött két nap alatt. Így a húsvéti szünetre már megindult a mozgolódás, több német rendszámú autót láttunk, s egy francia pár is érdeklődött, hogy szabad-e behajtani a Zavizan menedékházhoz vezető útra.

Irány a Velebit!

Ebéd és a menedékház után eltűnt az aszfalt. Szerencsére belépődíjat nem kellett fizetnünk, hisz tudtuk, hogy a horvát nemzeti parkok nem látogathatók ingyenesen, s nem is túl olcsók. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk, egyre több lett a hófolt az út mentén, s aggódva vártuk azt a pillanatot, mikor már az aprócska földútunkat is beterítik. Nem kellett sokáig várni, az egyik kanyar előtt feltűnően sok autó parkolt. Szerencsésen fel tudtuk tolni a rövid latyakos szakaszon, s a nagy parkoló után már tiszta aszfalton közelíthettük meg a hegység legmagasabban fekvő menedékházat. Ez volt túránk legmagasabb pontja (1594 m), ám én gyalog a ház fölé magasodó 1645 méteres Vucjak csúcsa is felszaladtam. Jó volt újra itt lenni! Csodálatosan ragyogtak alattunk a tenger szigetei, miközben havas, alpesi táj vett körül minket.

Gurulás a Zavizan menedékház után. Mögöttünk a túra legmagasabb pontja.

Már a menedékháztól is feltűnt, hogy a folytatás sem lesz piskóta: a nemzeti parkban kanyargó kavicsos utat sokhelyütt hó borította. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy belevágunk, s megpróbálunk átjutni az Alan-menedékházig. 12 km földút várt ránk, nagyjából lejtő tendenciával a következő műútig, de - mivel az északi oldalon haladtunk - az árnyékos részeken megbúvó vastag hófoltok egyre inkább megnehezítették haladásunkat. Néhol brutálisan fárasztó volt alig 3-4 km/h sebességgel tolni a gépeket a megolvadt mély hóban, s csak reménykedhettünk, hogy jön egy napos szakasz, ahol végre haladni is tudunk. Persze a haladás itt a 10-15 km/h sebességet jelentette a rázós földúton, de gyorsan megtanultunk ezt is értékelni.

Este öt óra körül már komoly aggodalmak között értük el az áhított aszfaltot. Az éjszakázást ugyanis a jóval melegebb tengerparton képzeltük el, ám még egy - kétes kimenetelű - hágó választott el tőle. Gyorsan eltekertünk a Careva kuca-ig (menedékház), s az itt feltűntetett térképen láttam, hogy innen tudunk egy keveset rövidíteni az eredetileg tervezett, Velki Alan-hágón vezetett út helyett. Sajnos ekkor már nagyon elfáradtam, a hosszú havas szakaszok után, ez nem segített a helyes döntés meghozatalában. Így a tervezett útvonal helyett, belevágtunk a rövidítésbe, s ahogy lenni szokott ez újabb kövér hófoltokat hozott. Teltek múltak a percek, órák, a Nap már lebukott a hegység 1600-as csúcsai mögé, de csak nem jött el a déli oldal ígért hómentes útja. Egyre elkeseredettebb küzdelem volt ez a ragadós hófoltokkal, a beázott cipőnkkel, a hideggel és a ránk telepedő nyomasztó fáradtsággal.

A hó elég nagymértékben rontja az átlagsebességet, de az erőnlétet növeli.

Nem sokkal nyolc óra előtt buktunk át végre a Velebit tenger felőli oldalára, s a hibátlan aszfaltútról csodálatos látvány felejtette egész napos küzdelmünket. A naplemente rozsdavörös fényében ragyogott a Velebit, s a alatta a szigetvilág. Most már tudtuk, hogy lent fogunk aludni, bár még 1300 méter szint választott el a parttól. Bő fél óra alatt teljes sötétségben, átfagyva érkeztünk meg Stinicába, s a kompkikötő melletti dombon állítottuk fel sátrunkat. 

Rozsavörösen izzik alattunk a Velebit nyugati oldala.

Napi táv: 90,1 km, szintemelkedés 2050 m, menetidő 8 óra 23 perc, átlagsebesség 10,8 km/h).


2019. április 20 

2. nap 

Stinica - Karlobag - Stara Vrata-hágó - Dabarska kosa - Bacic Duliba - Kugina kuca
 

Reggel hétkor még árnyék borult a Velebit délnyugati oldalára, ám körülöttünk már napfényben fürödtek a szigetek. Magunk mögött hagytuk a Rab szigeti kompkikötő hatalmas forgalmát, s visszakaptattunk a magistralára, ami itt 234 méter magasban szalad a tagolt parti sziklák fölötti fennsíkon. Éhesen, s a tegnapi kemény menet után darabosan ment a tekerés ezen a kellemes délelőttön, s komoly aggodalmakkal töltött el annak ténye, hogy ma is vissza kell mennünk a hegyek közé, oda ahol tegnap akkorát küzdöttünk. Bizakodásra csak az adott okott, hogy ma a hegység délebbi, naposabb vidékére látogatunk el, ahol remélhetőleg a napsütés  már felolvaszotta azokat az átkozott hófoltokat.

- Ha mégegy hófoltot látok, én rögvest visszafordulok - közöltem Diával, s láttam szemében az egyetértést. De felesleges volt az aggodalom, ma nem sok havat látunk majd, s azt sem az úton.

Ma utoljára tengerszinten. Már várnak ránk a hegyek ott fenn!

Az első harminc kilométer és 400 méter szintemelkedés után éhesen érkeztünk meg Karobag városába. Bőséges reggeli és egy rövid, de frissítő fürdés után indultunk neki a Gospic felé vezető hágóútnak. Ma is csodálatos panorámával emelkedtünk fel, s alig másfél óra múlva már a Stara Vrata (927 m) hágóról szemléltük a kiszélesedett panorámát. Visszagurultunk a Ravni Dabar felé vezető elágazáshoz (589 m), innen ismét mellékút kezdődött, melyet a Dabarska kosa nyeregig még aszfalt borított. A Ravni Dabar menedékház környékén találhatók a hegység legszebb sziklái, s ezen a szép hétvégén is sokan hódoltak a mászás örömeinek. Ám sajnos egy mászó számára nem túl szépen ért véget ez a nap. Ahogy kaptattunk felfelé nagy sebességgel előztek meg minket a hegyi mentők, s mire felértünk már a mentőautó is kiérkezett a helyszínre.

Ravni Dabar menedékház és környéke igazi paradicsom.

Magunk mögött hagytuk a zsúfolt és baljós helyszínt, s ismét a hegység szíve felé vettük az irányt. Kaptunk magunk alá egy kavicsos földutat, ezen döcögtünk egyre fáradtabban felfelé. Este fél 7 körül érkeztünk meg a Kugina kuca menedékházhoz, mely 1180 méteren található. Az épület első része zárva volt, de hátul találtunk egy nyitott ajtót, mely egy apró helyiségbe vezetett. Emeletes ágyak, kályha, minden rendelkezésre állt az éjszakázáshoz. Este még találkoztunk egy angol kerékpáros trióval, ám ők a továbbindulás mellett döntöttek, végül egy öreg horvát túrázó futott be, aki viszont hálótársunkká szegődött ezen a hűvös éjszakán. A ciszternából húztuk vizet, s rátettük a lábost a kályhára, így kellemes meleg vízben fürödhettük, majd a ház előtti padokon fogyasztottuk el vacsoránkat. Bár nem mentünk sokat, az egész napos kaptatás után jó volt megpihentetni tagjainkat a fűtött szobában.

Kapaszodunk felfelé a hegység szívében. Szerencsére hónak nyoma sincs.

(Táv: 79,6 km, szintemelkedés: 2050 m, menetidő: 6 óra 49 perc, átlagsebesség 11,6 km).


2019. április 21. - húsvétvasárnap

3. nap 

Kugina kuca - Kuca Mrkviste - Velki Alan-hágó - Stinica (komppal) Minjak (Rab-sziget) - Rab - Lopar (komppal) Valbiska (Krk-sziget) - Pinezici
 

Ma reggel már abban a tudatban kelhettünk fel, hogy a túra neheze a hátunk mögött van. Várt ránk még 9 km rázós földút, majd egy rövid aszfaltos és egy szintén rövid földutas kaptató, s egy jókora gurulás.

A Velki Alan-hágó (1414 m) előtt, csodás magashegyi környezetben tekertünk.

A házból kilépve gyorsan beláttuk, hogy ha fizikai nehézségek már nem is várnak ránk, az időjárás azért feladja majd a leckét. Alig volt fagypont felett a hőmérséklet. A legrosszabb az egészben az volt, hogy az ereszkedő tendenciájú földúton esélyünk sem volt a felmelegedésre, ugyanakkor haladni sem tudtuk. Teljesen passzívan, szétfagyott kezekkel és lábakkal a fékeket rángatva telt az első háromnegyed óra, s a műutat elérve úgy döntöttünk gyaloglunk egy kicsit, hogy legalább lábfejeink kiolvadjanak. Egy kilométer után már éreztünk vajmi bizsergést a cipőnkben, így nyeregben folytattuk utunkat. Eredeti tervek szerint tegnap is itt, az 1276 méteren lévő Mrkviste háznál kellett volna felkanyarodnunk a hágó irányába. Akkor rövidítettünk, legalábbis azt hittük, hogy így teszünk. Az Alan-hágóra vezető út ugyanis teljesen hómentes volt. Ha ezt tengap tudtuk volna, jópár órányi szenvedéstől kímélhettük volna meg magunkat. Gyorsan meglett a hágó s már csak - a tegnapi napról már ismert - jó két méter magas hófúváson kellett átkelnünk, hogy megkezdhessük a 21 km-es száguldást. Délelőtt teljesen más arcát mutatta tengapról már megismert fantasztikus lejtő. Egy útszéli sziklán reggeliztünk, majd a 12 óra 30-as komppal átkeltünk Rab-ra.

Gurulás az Alan-hágótól a tengerpart irányába - másodszor.

A szigeten új fejezete kezdődött túránknak. Megszűntek a hosszú kaptatók, a földutak, így szinte repültek alattunk a birngák a kellemes melegben. Megcsodáltuk Rab város tornyait, majd folytattunk utunkat tovább a varázslatos szigeten. Egy apró eltévedésnek köszönhetően útba ejtettük Kamport, ám egy kis kaptató árán visszatértünk abba az öbölbe, mely mentén a főút is halad, így kalandnak fogtuk fel a kitérőt és az időnkbe is belefért. Csakúgy, mint a napozás és fürdés Lopar homokos öblében. Csodás hely ez: a sekély, s az Adriára nem jellemző hosszú homokos strand mögött apró sziklasziget található, s a Velebit eszméletlen hegytömege zárja a panorámát.

A Velebit a "díszlet" Lopar homokos strandjához.

Este 17:15-kor indult második kompunk Lopar kikötőjéből. A másfél órás út során eltávolodtunk a Velebittől, elhaladtunk Prvic és Plavnik apró szigete mellett, s hosszan haladunk Horvátország legnagyobb szigete, a Krk partjainál, míg a nap végén megérkezünk Valbiska kikötőjébe. Az első kis falu strandján főztük meg vacsoránkat, s a közeli erdőben találtunk táborhelyet ezen hidegnek induló, de végül kellemesen napos, könnyű nap után.

Viszlát Rab, viszlát Velebit!

(Táv: 85 km, szintemelkedés 850 m, menetidő 5 óra 34 perc, átlagsebesség 15,3 km/h)


2019. április 22. - húsvéthétfő

4. nap 

Pinezici - Vrh - Krk - Vrbnik - Soline - Krk-híd - Crikvenica - Novi Vinodolski - Senj
 

Utolsó reggel is csodás napos időben kezdhettük meg a túrát, mellyel bezártuk a 4 napos kört, s visszatértünk Senj-be, ahol az autónkat hagytuk. Krk szigetén már sokszor bringáztam, de minden alkalommal Cres felől érkeztem meg Valbiskába. Így az első szakaszt Vrh falun át Krk városáig jól ismertem. A parti sétányon reggeliztünk, de most - eddigi szokásoktól eltérően - nem a főút melletti kerékpárúton, hanem kis kitérővel Vrbnik város érintésével terveztem az útvonalat. Így megismerhettük az egyébként nem túl meredek sziget dombosabb arcát is. Vrbnik tényleg megérte a kitérőt: egy sziklaplatóra épült csodálatos, igazi mediterrán város. A turistaparadicsom jellege ellenére is megtartotta igazi arculatát, kopott utcakövekkel borított szűk sikátorokkal, s a reggeli misére igyekvő szépen kiöltözött helyiekkel jó élményt nyújtott. 

Vrbnik városa igazi gyöngyszem

Sok-sok hullám várt még ránk a nagy sziget északi felén is, míg elértük a főútat, s nem sokkal odébb a hatalmas hidat, mely összekötötte a szárazfölddel. Ez a híd áldás és egyben átok is a szigetnek, hisz egyrészt könnyen és gyorsan megközelíthetővé teszi, másrészt pedig elvesztette általa igazi szigeti jellegét. Amíg a többi szigeten, még a hatalmas turistaforgalomnak "örvendő" Rab-on is kisforgalmú utakon haladhatunk, addig Krk telis tele van autóval. Különösen igaz ez az egyetlen bevezető útvonalra. 

Búcsút intünk a szigetvilágnak

A sziget után ismét délnek fordítottuk bringánk kormányait, s megindultunk a partszakaszon vissza Senj irányába. Útközben két nagy üdülővárost érintettünk. Crikvenica tömve volt emberekkel, Novi Vinodolski viszont sokkal nyugodtabb arcát mutatta. A városok után végre csillapodott az addig eszméletlen forgalom, s csodás sziklás szakaszok után fejeztük be túránkat. A négynapos tekeréstől fáradnan, s kicsit megpirulva, de élményekkel gazdagon tértünk vissza kiindulási helyünkre, majd autóval Magyarországra. Ismét megérte lejönni!

(Táv: 104,5 km, szintemelkedés 1290 m, menetidő 5 óra 59 perc, átlagsebesség 17,4 km/h)


 A túra útvonala és részletes adatai


Fényképek a túráról


 

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.