bmenu1     fb1    insta1  

2008 nyarán Európa egyik legesősebb, legzordabb vidékére vezetett utunk. A Skót-Felföld vad szépsége azonban a szinte mindennap a nyakunkba ömlő jéghideg csapadél ellenére is gyorsan megmutatkozott. Betegségek, testi, lelki megfáradás is nehezítette az utat, de így is egy örök emlék marad számunkra. Kalandok Európa nyugati szegletében Nagy Tamással és Bimbó Lászlóval.

anglia holland belgium luxemburg nemetorsz

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A 2008-as túraszezon szuperul kezdődött. Márciusban Diával egyhetes körtúrára indultunk, melynek célja: Ciprus felfedezése. Korábban még soha nem tekertem koratavasszal ilyen kellemes időjárású, mediterrán vidéken. Hatalmas élmény volt!

ausztria Cyprus

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2007 augusztusában folytattuk a "fehér foltok" feltérképezését. Európa eddig számunkra ismeretlen vidékére, Montenegróba terveztünk egy körtúrát. Csapatunk új taggal egészült ki, megérkezett hozzánk Bimbó Laci. Egy csodaszép, ugyanakkor igencsak embert próbáló 10 napot töltöttük, miközben bejártuk a kicsiny ország megannyi csodás helyét.

horvát Bosnia herzegovina montenegro albania

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2007 nyarára kiléptünk az eddig megszokott kereteink közül és egy teljesen szokatlan vidékre, a Skandináv-félsziget északi részére terveztünk egy három hetes kerékpártúrát. Végül csak újdonsült feleségem, Klaudia vállalkozott velem az utazásra. Annyira elbűvölt minket az északi vidék vadsága és szépsége, hogy egy sarkköri túlélőtúra helyett egy kellemes nászútról tértünk haza.

Sweden Norway finnország

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2006 nyarán az ausztria körtúra mellé ismét bevállatunk egy három hetes turnét a tavalyi "Zü-Mi-Ni"-s csapatból Tomival és Diával, s a negyedikként hozzánk csatlakozó Lackóval. A tavalyihoz hasonlóan ismét a Svájci-Alpokból indultunk, most már négyen, majd a Pó-síkság és a Francia-Rivéra következett. Itt azonban nem ért véget az út. A Pireneusokon keresztül Andorrán át egészen Katalónia fővárosáig eltekertünk.

Switzerland Italy francia monaco andorra Spain

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Hegyek országának alaposabb bejárására 2006 nyarán került sor Vámosi Balázs barátommal. Ekkor már nem volt számomra ismeretlen az ország, hiszen 2002-ben Párizsba menet hosszában végigszeltük, de a Hohe Tauern vidékét akkor messze elkerültük. Idén ez volt az elsődleges célpontunk. Végigtekertünk a Grossglockner Hochalpenstrassén és a Mura-völgyében tértünk haza.

Slovakia ausztria

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2005 nyarán az írországi tekerés mellé mégegy rövidebb túrát bevállaltunk. Bár nem volt olyan hosszú, de csodálatos helyeken vezetett. Életemben először ekkor keltem át át az Alpok kétezer méter feletti hágóján, majd az olasz alföld síksága után megpillanthattuk Francia Riviéra gyöngyszemeit: Monte Carlot, Mentont, Nizzát és Cannes-t. Kustán Klaudia, Nagy Tamás és Spanyó Andrea voltak társaim az alig ezer kilométeres úton.

Switzerland  Italy  francia  monaco 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Írország – egy távoli zöld sziget megismerése. Ez a cél vezette az idei túra megálmodóját, Vámosi Balázst, akivel 2003 nyarán már megküzdöttünk az Isztria-félsziget kopár és forró világával, s idén nyárra egy kissé hűvösebb és csapadékosabb vidéket ajánlott nekünk. Írország tényleg nagyon távol van, de hála a fapados légitársaságok elfogadható árainak, ezt a nagy távolságot mi nem fogjuk annyira megérezni, hiszen 2 pár járattal, londoni átszállással, összesen 4 óra utazással érjük el a szigetországot. S ha már Angliában is kénytelenek vagyunk leszállni, akkor már a brit főváros sem maradhat ki a látnivalók sorából.

Ireland anglia

 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2004 nyarán akkori barátnőmmel, mostani feleségemmel, Kustán Klaudiával életünk első közös túrájára indultunk. Magyarországról indulva Velencén, Bolognán, Firenzén és Rómán át, egészen a Vezúvig és Capri-szigetéig tekertünk. Az itt eltöltött 26 nap rengeteg élménye máig is elkísér bennünket.

ausztria Slovenia Italy Vatican city

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Életem első, igazán komoly felkészülést igénylő kerékpártúrájára 2002 nyarán került sor. Pungor Zoltán barátommal 13 nap alatt eltekertünk Magyarországról Párizsba, majd 2 nap városnézés után a a visszautat is kerékpárral tettük meg. Összesen 3450 km-t kerekeztünk át az Alpokon és visszafelé a Duna-völgyén.

Hungary Slovakia ausztria Liechtenstein Switzerland francia nemetorsz

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

2. oldal / 2

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.