bmenu1     fb1    insta1  

Großglockner 2009

Első négyezresünk után Bimbyvel úgy döntöttünk, hogy az Alpokban is magasasabbra tesszük a létcet és megpróbálkozunk Ausztria legmagasabb csúcsával annak normálútján. Siker koronázta vállalkozásunkat.

ausztria

 A Großglockner megmászása

Két nap alatt terveztük a mászást, de késő este sikerült kiérnünk az 1900 méteren található parkolóba. Hajnali egyig gyalogoltunk felfelé, s kb. 2300 méteren saját sátrunkban töltöttük az éjszakát. Másnap hajnalban már úton voltunk, s meg sem álltunk a menedékházig. Ekkor még nem volt hágóvasam, de szerencsére a háznál sikerült bérelnem, ezzel tudtam csak leküzdeni a rövid gleccsert. A sziklán inkább a tömeg okozott problémát. Nagy forgalom volt a csúcsra menet, rengeteg olyan partival akik nem igazán voltak a helyzet magaslatán. Soha nem láttam még sziklán egy kötélbe 6-7 embert bekötni, itt ez volt a trendi. Főleg lefelé szívtunk, ugyanis a fix pontoknál ezek a partik egyesével engedék le tagjaigak és nem engedtek oda minket, hogy leereszkedjünk. Így jócskán megnövelték a menetidőt. Késő estére azért leértünk. Másnap "levezetésként" megmásztuk a Säulecket egy D/E-s kletteren, majd még egy napot maradtunk, amikoris a Malta-völgyben másztunk meg egy vízesés menti utat.


 Egy nap alatt a Glockner tetejére

  • Túra időpontja: 2009. augusztus 19-22.
  • Útvonal: Kals am Gr.Glocnker (Parkplatz) - Lucknerhütte - Erherzog Johann Hütte - Kleinglocner - Grossglocner
  • Túratáv: 17 km
  • Szintemelkedés: 1800 m (kb.)
  • Meghódított hegycsúcsok: Säuleck (3086 m), Großglockner (3798 m)
  • Résztvevők: Bimbó László, Puskás Zoltán

 FÉNYKÉPALBUM


 TÉRKÉP


A csúcs a Scharte felől nézve. Innen már meglesz!

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2021 Hegyi túrák a Nagyvilágban

Keresés

Hegyi logo2

Tovább a bringás oldalra

logo1

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.