Április utolsó hétvégéjén Tomiék vendégségbe készültek hozzánk, s ha már így összejöttünk, akkor nem maradhatott ki a közös tekerés sem. Most gyerekek, feleség és barátnő indulunk a Dunakanyar irányába, csak mi ketten. Nagymarosig vonattal, majd nyeregben folytatjuk utunkat forgalmas Duna-menti kerékpárúton. Szob után a vasúti hídon kelünk át az Ipoly felett. Először földúton, majd néptelen mellékutakon kerekezünk immár Szlovákiában. Többnyire hátszelünk van, de meglesz ennek még a böjtje, hiszen Esztergomtól végig szemből fogjuk kapni az áldást. Szlovákiáról Tominak régi főiskolás emlékei élednek újra, mikor még Győrből jártak át a határ túloldalára egy jót enni, fagyizni. Hát igen, régen a "koronás" időkben még jobban megérte nekünk magyaroknak, bár Párkányba érve azt tapasztaljuk, hogy azért a 300 forintos euró ellenére sincsenek annyira eleresztve az árak. Meg is hív Tomi egy igazi szlovák sztrapacskára, melyet egy lovagi étteremben fogyasztunk el.

A Mária Valéria híd túloldalán, aztán ahogy sejteni lehett jött a domb és vele együtt a szél is. Lassabban, szenvedősebben teltek a kilométerek. Dobogókőn megcsodáltuk a kivételes, bár már sokat látott panorámát, s megkezdtük az ereszkedést a hegy Pest megyei oldalán. De nem a forgalmas Pilisszentkereszten át vezető utat választottuk, hanem a Király-kúti nyereg - Dömörkapu felé kanyargó hegyi szakaszt, mely a csodálatos tavaszi időben újra, meg újra le tud nyűgözni. Szentendrénél értünk vissza a civilizációba, s rá is tértünk a forgalmas Duna-menti kerékpárútra, melyen a gödrök száma egy ilyen csodás tavaszi napon is jóval több a rajta kerekező, egyébként nem elhanyagolható mennyiségű bringásnál.

Megállás nélkül tekertünk vissza Budapestre, s a sok-sok szembeszeles kilométer után nagyon jól esett a lángos vacsorára.